Igaz Dóra

1970-ben született Budapesten. Főiskolai tanulmányait a Tel Aviv University-n és az ELTE Bölcsészettudományi karán végezte. Doktormesék sorozatával, majd a Nyár, nagyi, net című alsósoknak szóló regényével vált népszerűvé, amely a kisgyerekek számítógép-használatának problémáival foglalkozott. Pedagógiai szakértelemmel megírt könyvei az általános iskolások egy-egy jellegzetes problémáját, helyzetét helyezik cselekményük középpontjába. Későbbi könyveiben írt a testvéféltékenységről, az iskolássá válásról, legújabb könyve, az Egy fiú a csapatból pedig Magyarországon elsőként, nagyon bátran mesél a holokausztról 10-12 éveseknek, mégpedig úgy, hogy főszereplőjével, Danival, a minden tekintetben mai fiúval, könnyen azonosulhatnak az olvasók.

Nagymama, miért olyan nagy a füled?
2024-05-09
#Ezt olvassuk

Már a legrégebbi időkben is nagyszülők mesélhettek az unokáinak esténként a pattogó tűz mellett. Bár nem maradt fenn ezeknek a meséknek a szövege, kitalálhatjuk, miről szóltak: küzdelemről, örömről, bánatról, szerelemről, családról, halálról és születésről. Tehát magáról az életről. Vannak olyan meséink, amikben fontos szerepet játszanak a nagyik és nagypapák: ki ne emlékezne Piroska nagymamájára, akit egy harapásra lenyelt a gonosz farkas, vagy Nagyanyóra és Nagyapóra, akinek a kertjében az óriási répa termett? Válogatásunkban megismerheted a legvagányabb nagyszülőket!

Tovább olvasom...
Legyen ünnep az egész tél!
2023-12-27 - Labdarozsa
#Ezt olvassuk

Hiába van vége a karácsonynak, a tél még tart. Ha ügyesek vagytok, felejthetetlenné, békéssé és különlegesen meséssé is varázsolhatjátok az év legnehezebb időszakát! A 3-5-8 perces mesék-sorozatban van egy kötet, amiben csupa-csupa téli mesét találtok. Az egész telet megünneplő, varázslatos és meghitt hangulatú történeteket, ami végigkísérhet majd benneteket az évszakon.

19 magyar szerző írásait gyűjtöttük csokorba ebben az igazi téli antológiában, amivel biztosan kevésbé érzitek majd hosszúnak sötét estéket!

Tovább olvasom...
Minden egy helyen a Most én olvasok!-sorozatról
2023-10-27 - Labdarozsa
#Ezt olvassuk

Biztosan ti is emlékeztek rá vagy aktuálisan tapasztaljátok a gyerekeiteknél, mennyire nagy élmény, amikor az ember már képes önállóan olvasni, amikor a betűk értelmes szavakká, majd mondatokká állnak össze. Nagyon régen voltam már elsős, de tisztán emlékszem az elképesztő büszkeségre, amikor először el tudtam olvasni egy utcatáblát. Sokszor látok gyerekeket a metrón, akik boldogan fújják a megállók neveit, lassan silabizálva a betűket. Nagyon megható ez a lelkesedés. De hol vész el?

A legfrissebb megjelent két rész, az Irány a kastély! és a A maci-akció kapcsán felelevenítettük, miért szeretjük annyira a Most én olvasok!-könyveket!

Tovább olvasom...

Sütihasználati beállítások