A Lidércerdő mélyén
Bojti Anna előző regénye, az Éjszaka az állatkertben hatalmas kedvencetek lett, nem véletlenül: sokszáz oldalnyi tömény kaland, ahol ti dönthettek, merre folytatódjon tovább a történet. A Lidércerdő mélyén is ezt a rendszert követi, újra ti lehettek a regény főhősei! Olvass bele a könyvbe itt!
Előtörténet
– Van valami furcsa azon a festményen. Minél többet nézem, annál inkább így érzem – méregeted a szoba túlsó falán függő képet, miközben nagyot markolsz a pattogatott kukoricából, amit Léna apukája készített nektek vacsorára.
Az anyukája csupa egészséges zöldséggel és gyümölccsel traktálna titeket, de most elutazott a te anyukáddal együtt pár napra egy wellness-szállóba pihenni.
Ezalatt Léna apukája vigyáz rátok. Szerencsére ő nem sok vizet zavar, csak ül a dolgozószobájában a számítógépe fölé görnyedve. És itt van Oszi is, Léna kistestvére, aki épp pattogatott kukoricát dug az orrába.
Az említett festmény egyébként egy sudár fát ábrázol, mögötte rét és sötét erdő, a fák között ösvény kanyarog.
– Azt a nagypapám festette! – feleli büszkén Léna. – Amikor nem az órákkal piszmogott, rengeteget utazott.
– Szóval a nagypapád órás volt?
– Briliáns következtetés! – csipkelődik Léna, majd folytatja. – Az utazásai miatt olyan sokat volt távol, hogy nagymama gyakran nem is tudta, merre jár. De amikor hazajött, mindig volt nála valami különleges ajándék számunkra. Egy nap ezzel a festménnyel állított be. Nagymama rögtön felakasztotta a falra a kakukkos és egyéb különleges órák közé, pont nagypapa hintaszékével szemben. Nagypapa esténként ezt bámulta, miközben füstkarikákat eregetett a szivarjával. Később a festmény hozzánk került. De mi a furcsa neked a képen?
– Az, hogy nincs rajta senki, mégis úgy érzem, mintha lenne.
– Ezt meg hogy érted? – húzza fel a szemöldökét Léna.
– Nem is tudom. Mintha valaki elbújt volna a fa mögött. Vagy a rét füvén feküdne titokban. Vajon a valóságban létezik ez a hely? Te jártál már ott?
Léna a fejét csóválja.
– Volt, hogy nagypapa elvitt kirándulni, de ezen a helyen sosem jártunk.
– Én meg tudom mondani, mi van a képen a fa mögött! – rikkantja Oszi.
– Na persze. Honnan tudnád pont te? – firtatja Léna.
Erre Oszi rögtön akcióba lendül. Villámgyorsan odatol egy széket a festmény alá, felugrik rá, és egy pillanat alatt lekapja a falról.
– Jesszus, vigyázz, a fejedre dől! – sikítja Léna, mire te felpattansz, hogy elkapd a lepottyanó képet. Épphogy sikerül.
– Ezt meg mi a fenének csináltad? – förmed rá Léna a kistestvérére.
– Hát hogy megnézhessem hátul, ki van a fa mögött – szipogja megszeppenve Oszi. – És nincs mögötte senki, csak valami írás.
Lénával azonnal rávetitek magatokat a festményre. Valóban, valaki régies, kacifántos betűkkel az alábbi szöveget kanyarította rá:
A keresett számot megleled,
ha füleid számát felezed.
Ebihalból, míg béka nő,
pont ennyi lába tör elő.
A változás, ha végbement,
fordítsd el a végtelent.
– Ez meg mi a fene? Valami rejtvény? – kérded Lénától.
– Tuti, és szerintem nagypapa írása. Imádta a rejtvényeket! Le is jegyzem magamnak – feleli Léna izgatottan. – De milyen számot kéne meglelnünk? Ez valami zár kódja lenne? Amúgy nem hiszem, hogy bármit is érünk vele, hiszen nagypapa már évekkel ezelőtt meghalt.
– Én tudom, hol vannak a cuccai! – ugrándozik körülöttetek Oszi. – Apáék idehozták, és a padlásra pakolták, az öreg utazóládába! Menjünk fel! Kutassuk át! Légyszi!
– Apa azt mondta, nem szabad felmennünk a padlásra – feleli Léna bizonytalanul.
– Hát jó, te csak maradj, én felnézek Oszival! – vágod rá.
– Azt már nem. Megyek én is – bátorodik fel Léna. – Apa úgyis annyira elfoglalt, észre se fogja venni!
Így hát óvatosan visszaakasztjátok a festményt a falra, markoltok egy utolsót a popcornos tálból, majd libasorban fellopództok a lépcsőn. Útban a padlás felé a kulcslyukon belestek a dolgozószobába. Lénáék apukája a számítógépe felett görnyedve a munkájába temetkezik. Szabad az út!
A padlásajtó nyikorogva kitárul. Odabenn félhomály fogad. Beléptek a tágas padlástérbe, ahová egy apró tetőablakon át még besütnek a lemenő nap utolsó sugarai. Olyan meleg van itt, mint egy szaunában.
A rátok ragadó pókhálók számából arra következtettek, hogy jó rég nem járhatott itt senki. Körülöttetek rengeteg felhalmozott holmi – régi bútorok, könyvek, dobozok, rozsdás biciklik.
– A babaházam! Nem is tudtam, hogy itt van – lelkendezik Léna, egy poros, de apró bútorokkal takarosan berendezett játék házra mutatva. Mellette pár furcsa alakú üveg mögött egy nagy ládát pillantotok
meg az egyik sarokban.
– Nagypapa utazóládáját is megtaláltam! – kiáltja Léna, mire mind odacsődültök, és nekiveselkedtek a súlyos fedél megmozdításának. A láda teteje nyikorogva kitárul, és a félhomályban mobilotok fényénél izgatottan kémlelitek, ahogy Oszi vadul kirámolja a tartalmát. Előkerül néhány óra, némelyik félig szétszerelve, hogy kibukkannak titokzatos fogaskerekeik.
Majd kezetekbe akad pár újságpapírba csomagolt, meseszép ásvány, egzotikus rovarok üvegdobozokban, több füzet lepréselt levelekkel, és egy rakás különleges tárgy, amiről fogalmatok sincs, mi lehet. Talán órák javításához szükséges szerszámok. Egy tésztaszűrőszerű lyukacsos izét Oszi mindenesetre a fejébe nyom, mostantól ott imbolyog rajta, mint holmi elfuserált lovagi sisak. Végül a kezetekbe akad egy újabb kicsi láda a nagy mélyén. Ez egészen sötét fából készült, és az illetéktelen kezek ellen számzárral szerelték fel.
– Fogadjunk, hogy ezt anyáék se bírták kinyitni még – fordul felétek Léna, miközben végigpróbál pár kódot, sikertelenül.
– Hadd próbáljam meg én is! – ugrik oda Oszi, kikapja a ládát a nővére kezéből, és teljes erőből földhöz vágja. A láda egy gerendára esik, éktelen lármát csapva, de zárva marad. Reszketve néztek egymásra pár pillanatig, majd Léna az öccséhez fordul.
– Nem igaz, hogy mennyire lüke vagy! Még szerencse, hogy apa nem hallotta meg!
– A vers! – kiáltasz fel hirtelen. – Talán az a kód! Hogy is volt, Léna?
Léna izgatottan előkaparja a cetlit a zsebéből, amire a verset feljegyezte. Rávilágítasz a mobiloddal, és remegő hangon felolvasod a szöveget az időközben teljes sötétségbe borult padláson.
„A keresett számot megleled,
ha füleid számát felezed.
Ebihalból, míg béka nő,
pont ennyi lába tör elő.
A változás, ha végbement,
fordítsd el a végtelent.”
– Kinyílik a láda, ha a füleim számát felezem? – kérdi érdeklődve Oszi, egyik fülét húzogatva.
– Hát persze! Csak rajta! – vágod rá lelkesen, de Léna oldalba bök.
– A számkód 3 számból áll – magyarázza. – Ebből a versből kettő kiderül, de a vége elég ködös.
A könyvben te döntheted majd el, merre folytatódjon a történet: rendeld meg itt, és indulhat a kaland!
